HTML

Öregedéskutatás

2014.03.23. 12:10 fiatalság.com

Az öregedés mindig is foglalkoztatta az emberiséget, miért hanyatlik az addig jól működő test egy bizonyos életkor után? Miért van az, hogy egyes emberek már negyven évesen is hatvannak néznek ki, és miért vannak fitt nyolcvan évesek? Meg lehet-e állítani? Sőt, vissza lehet-e fordítani az idő kerekét és konzerválni az emberi testet egy ideális fizikai és mentális állapotban? Egyes kutatók szerint igen.

De először nézzük, mitől öregszik az ember, mitől kezd el ráncosodni, és miért nem jut eszébe Dr. Alzheimer neve, aki elpakolta a gyógyszereit.

Az öregedéskutatás többféle elméletet ismer. Az egyik elmélet szerint eleve így programozódtak a sejtek, az embernek megvan a maga szavatossága, egy másik szerint azonban véletlenszerű események miatt romlanak el a sejtek, jobban mondva a bennük lévő örökítőanyag, és ezért kezdenek pusztulni, illetve rosszul funkcionálni. Ez a két fő csoport azonban számos más elméletet magába foglal. Néhányuk egészen közismert, néhányukról mostanában kezdtek beszélni.

  • A szabadgyökök elmélete elég közismert, eszerint a sejtek oxidációja során károsodnak a sejteket, azok már nem tökéletes állapotban osztódnak tovább.
  • A telomér-elmélet mostanában kezd divatba jönni. Eszerint a DNS végén található telomerek hosszától, illetve minőségétől függ az öregedés gyorsasága és a test egészsége.
  • A biológiai óra elmélete szerint az emberi szervezetnek megvan a maga ideje, a sejtek osztódása egy idő után lassul, majd megáll, és ez törvényszerű.
  • Létezik olyan elmélet, amely szerint a hormonrendszer leállása, illetve a nemi hormonok termelése a fiatalság, majd az öregedés okozója.

Az öregedéskutatás nagy bumm előtt áll, David Sinclaire a Harvard genetikus kutatója tavaly év végén azt állította, hogy megállítható, illetve visszafordítható lesz az öregedés. Egyes elméletek szerint az ember várható élettartama 100-120 év lesz, de van, aki 150 évet sem tart a nem túl távoli jövőben. Tegyük hozzá, nem mindenkié.

 neni.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: szabadgyök telomer öregedéskutatás davidsinclaire

A bejegyzés trackback címe:

https://fiatalsag.blog.hu/api/trackback/id/tr55874949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása